Menü Bezárás

21 napos arcjóga kurzus

15.500 Ft

Az online kurzus 21 videóból áll, minden napra jut egy lecke, melyben elsajátíthatjuk az arcjóga technikáját. A kurzuson az összes területet át fogjuk mozgatni, a dekoltázs, a nyak, az arc teljes egésze, a homlok és a hajtövek is sorra kerülnek, sőt, a hátunkra és a helyes tartásra is fordítunk figyelmet, hiszen arcunk szépsége nagy mértékben függ a hátunk állapotától is.

Kategória:
A könnyen elsajátítható technikának köszönhetően rövid időn belül megváltozik a bőr struktúrája, állaga,minősége, színe: javulnak a szépséghibák, az egyenletlenségek, és a ráncok is halványodnak.
 
A 21 napos arcjóga kurzus során minden nap új gyakorlatsort sajátítunk el, ezeket pedig reggel és este is javasolt ismételni az alap nyirokmasszázs mellett, amit megtanulunk a kurzus során. A gyakorlatok közt érdemes úgy haladni, hogy az előző nap alkalmazott mozdulatsort, illetve mozdulatsorokat másnap is végrehajtjuk, azaz a harmadik nap átvesszük a második és az első nap tanultakat is, és így tovább…
 
A cél, hogy a teljes gyakorlatsor beépüljön a hétköznapjainkba, úgy mint mondjuk a fogmosás és ezeket rutinszerűen, naponta alkalmazzuk a fiatalságunk megőrzése érdekében. Ha a megszerzett tudást a nők beépítik a napi szépségápolási rutinjukba, minden egyes nappal ők maguk tehetnek a szépségükért: szó szerint a saját kezükbe veszik az irányítást az idő múlásával szemben – a tudás pedig évtizedekig elkíséri őket!
 

Lehetőség van egyedi, online tanácsadásra is, illetve ha az alapkurzus során bármilyen kérdés felmerül, személyesen segítek a megválaszolásában írásban.

Kurzus megvásárlását követően az oldal tetején a “21 napos kurzus” gomb (mobiltelefonon a lenyiló menüben található) segítségével indíthatjátok el a kurzust! Figyelem, közvetlen banki átutalás esetén a kurzus megnyitása az összeg beérkezése, illetve a visszaigazolást követően lehetséges.

Figyelem, ezen kurzus megvásárlása 3 hónap hozzáférést biztosít. Ezt követően újravásárlás szükséges!

További termékeim...